Ki mennyire örül meg munka után? Mikor végre befejezi a dolgát, és mehet haza a családjához pihenni. Remélem mindenki örül ennek, mert ez a történet két olyan srácról mesél, aki nem részesülhet e-féle örömökben.
Sam és Dean olyan munkát végeznek, amit szívesen vagy önkényesen senki nem akarna a magáénak tudni. Mindenki azt hiszi, hogy megőrültek, egészen addig, amíg rájönnek, hogy tényleg léteznek azok a szörnyek, amikkel a gyerekeket riogatják. Hiszel a rémtörténetekben? Félsz egyedül a sötétben? Gondoltál már arra, hogy valami onnan figyel a pillanatra várva? Vagy csak azért nem kapott el semmi, mert a fiúk már rég megölték őket? Nem, mi?
Ha úgy kezdeném, hogy késő este volt túl tipikus lenne, mi? Pedig tényleg késő este volt. Jó idő volt, kellemes szél fújt kint az Indianai középiskola udvarán. Az iskola már rég zárva volt, és szinte már senki nem tartózkodott bent. Szinte.
Egy szerelmes pár a második emeleti folyosón teljesen egymásba voltak gabalyodva. Ki se bírták hazáig, vagy egy diszkrétebb helyig. A srác a falhoz nyomta a lányt és úgy csókolgatta tovább, nem érdekelve, hogy éppenséggel az iskola folyosó kellős közepén vannak. Hol a nyakát, hol az ajkait lepte el csókokkal. Teljesen belefeledkeztek egymásba, amikor a lány meghallott valamit és teljesen megdermedt az egész teste. A fiú nem törődve ezzel folytatta a "dolgát". A lány először azt hitte, képzelődik, aztán megint hallotta és már nem tudta lenyugtatni magát.
- Hallottad? - kérdezte, hogy meggyőzhesse magát, hogy nem őrült meg a hormon túltengés miatt.
- Nem - lihegte két csók között a fiú. A zaj felerősödve, mintha valaki hangosan lépkedne a kő padlón, közeledett feléjük. Most már mind a ketten teljes testtel a hang irányába fordultak. Először csak árnyékot láttak. Egy kislány árnyékát. Egyre közelebbről lehetett hallani lépéseket, a fák, ahogy az ablakot kopogtatták, és egy nyikorgó ajtót. Próbáltak hátra fele menni, egérutat keresni, de a lábuk mintha a földbe gyökerezett volna. A leheletük látszódott a levegőben. A lány szorosan fogta a srác kezét. A körmét szinte már belevájta a bőrébe félelmében. Rettegett. A hideg a csontjaikig hatolt. Miközben az árnyék egyre közelebb ért, egy kislány körvonala rajzolódott ki az ablakon beszűrődő holdfényben. A kislány egy régi kiszámolós dallamot énekelgetett, közben a mutató ujját a lányról a fiúra, majd fordítva lóbálta, mintha csak kiakarná számolni, hogy kire esik az utolsó szó.
- "Ecc pecc, kimehetsz, holnapután bejöhetsz. Cérnára, cinegére, ugorj cica az egérre, fuss!" - Állapodott meg a mutatóujja a fiún. Ahogy kiejtette az utolsó szót, gonosz mosolyra húzta a száját. Elfordította a fejét, mintha olyan aranyos dologra készült volna. A szerelmes pár még mindig rémültem figyelte a kislány minden mozdulatát. A következő pillanatban, a srác nem kapott levegőt, elkezdett fuldokolni, kapálózni. A lány nagyon megrémült, elengedte a srác kezét, a hátára tette a kezét, és csak a nevét kiabálta.
- Dave! Daaaaave! Dave! - De semmi változást nem ért el, a srác még mindig nem kapott levegőt, és már nem bírtam sokáig. A kislány ökölbe szorította a kezét, és az eddig térden fuldokló fiú összeesett és nem mozdul meg többé. A lány ezt felfogva sokkot kapott, alig bírta levenni a barátjáról a szemét, de túlságosan meg volt rémülve ahhoz, hogy ne sikítson és fusson el, így hát ezt tette, rettegett a kislánytól, nem bírta tovább. Egy pillanattal sem akart tovább az iskolában tartózkodni, így elfutott, és nem állt meg, ment, amíg a lábai bírták.
Két nappal később Sam és Dean egy közeli hotelba szálltak meg. Dean ment be először, hogy kivehessen egy szobát, amíg Sam kivette a kocsijából a cuccukat. A recepciós lány csillogó szemekkel figyelte, ahogy Dean elé sétál, és köszön.
- Jó napot, egy szobát szeretnék kivenni két főre, külön ágyasat - az utolsó szóra Sam is utoléri Deant. A lány magában egy kicsit csalódottan nézett Deanre. Ő pedig egyből vette a lapot. - Ó! Nem...Mi... Mi testvérek vagyunk!
- Hát persze - válaszolt a lány. És a szoba kulcsát Dean kezébe nyomta.
- De tényleg! - Dean folytatta volna, de Sam elkezdte hátulról tolni felfelé, a szobák felé. Dean feladva, beleegyezett, és megkeresték a szobájukat, ami a második emeleten volt, a 111-es. Belépve körbenéztek, és meglepődtek, hogy nincs annyira lerobbanva a szoba, mint hitték, és két külön ágy volt, ahogy kérték. Dean talált egy kis hűtőt a szoba másik felében, amit kinyitva meg találta a kedvencét. Sört. Kettőt kikapva, egyet oda dobott az öccsének és elindult az ajtó felé, ami kivezette a szobából.
- Azt ne mondd, hogy bepróbálkozol megint a lánynál! - forgatta a szemét Sam.
- Neeeeeeem... Csak... szét nézek.
- Aha - Mind a ketten tudták, hogy Dean miért is megy le.
Pár perc múlva, amíg Sam pakolgatott, Dean egy újságot dobott le az ágyára, és a fő cikk majdnem kiszúrta a szemét.
- Megint meló van, készülj - közölte Dean. Sam semmi különöset nem reagált rá, ez náluk mindig így ment, és így is fog menni, amíg ilyen életet élnek. Viszont azért, átfutotta a szemével a szöveget, hogy legyen sejtése arról, hogy ez az ügy tényleg rájuk tartozik -e. És tényleg. A fiúk összekapták magukat, és indultak is. Hamar leértek a kocsihoz.
- Szia Babym - köszönt Dean. A kocsi az egyetlen és örök szerelme. Gyorsan bepattantak az autóba és elindultak a közeli helyszínre.
Gyorsan leparkolt és előszedték az éppen kellő jelvényeket, most egy FBI -os jelvényt vettek ki a dobozukból, ami tele volt hamis igazolványokkal. Kiszállva a kocsiból az épület felé tartottak. A fő rendőr megállította őket, így kénytelenek voltak felmutatni az igazolványukat, amik bár nem voltak igaziak, mindig elhitték, hogy igazi. Ki merné megkérdő jelezni ilyenkor egy igazolvány hamisságát?
- Mi történt? - kezdte Dean
- Nem is tudom - válaszolta bizonytalanul.
- Elmondaná? - folytatta Sam.
- Egy párocska bent volt az iskolában zárás után, a lányt sikoltozva látták kiszaladni, a srác pedig halott. Megfulladt valamitől. A lány azt mondta....
- Mit mondott? - Dean próbált a lényegre térni. Hátha sikerül kideríteniük valamit.
- Hogy... Látott egy kislányt, aki egy szellem volt. Teljesen zavaros.
- Hol van a lány? - a rendőrfő egy szőke lányra mutatott tőlük alig pár méterrel, aki elég nagy sokkot kapott ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mint, aki.... sokkot kapott.... A fiúk oda sétáltak hozzá. A lány hosszú szőke haja leért a hátáig, a kisírt kék szemei körül elfojt a smink, kétségtelenül nagyon kiborult ezek után. Egy pléd volt a hátára terítve, bár kilátszott az egyik lába, amin egy nem túl hosszú nadrágot viselt. Ő volt az a tipikus "menő" lány. Az iskolai hierarchia csúcsán állók egyike.
- Szia Amy, hogy vagy? - kérdezte Sam.
- Kik vagytok? - a lány szinte reszketett, még mindig nagyon megvolt rémülve.
- FBI - mutatták fel az igazolványt - Sajnáljuk a barátodat... - A lányt annyira nem hatotta meg, tudta, hogy csak udvariasságból mondják ezt. - Lehetne pár kérdésünk? - A lány bólintott. - Pontosabban mit láttál? - Nem is tudta, hogy kezdje el.
- Úgy se hinnétek el. Őrültnek gondolnátok.
- Tégy egy próbát - mondta Sam.
- A barátommal éppen bent voltam a suliba, a folyosón voltunk, amikor furcsa zajokat hallottunk, először nem foglalkoztunk vele, de aztán az árnyékból egy kislány lépett elő. A levegő nagyon hideg lett, láttam a leheletemet... Egy furcsa kiszámolós dallamot énekelt, mint, amikor a kisgyerekek a bújócskához választanak hunyót. Aztán Davere jutott az utolsó szó, és a kislány valahogy megfojtotta - Amy egyre jobban hadart az idegességtől -, ökölbe szorította a kezét, aztán Dave nem kapott levegőt, megfulladt, én pedig elfutottam - már lassan a könnyek áztatták az arcát.
- Amy, Amy nyugodj meg - próbálkozott Sam. - Nem volt ismerős az a kislány? Vagy esetleg a kislánynak lett volna rá valami oka, hogy ezt tegye?
- Én.... én nem tudom. A kislány.... talán a mi iskolánkba járt... Valami történt vele, emlékszem, a szekrényéhez még régen gyertyákat raktak, fényképeket, és búcsúszövegeket. De nem sokan tudják, hogy mi történt vele. Dave pedig..... Hát... Ő és a haverjai....
- Igen? Mi volt velük?
- Néha szekáltak pár diákot. De csak vicc volt.
- Értjük. Köszönjük a segítséget Amy - köszönt el Sam és a fiúk megfordultak és elindultak a kocsi felé.
- Szóval.... - kezdte Dean.
- Szóval?
- Ugyan már! A menő diákok szekálják a kisebbeket, majd az egyik meghal, és vissza jár kísérteni és végez azokkal, akik ezt tették vele.
- Utána kell néznünk.
- Akkor izzasszuk meg a laptopot - állapodtak meg a fiúk.
Miután a fiúk visszatértek a hotelba, Sam elővette a laptopot és kezdte is a dolgát. Dean addig a hűtőből kihalászott két sört, az egyik az öccse kezébe nyomta, míg a másikat kibontotta magának, és csak úgy itta, mint átlagos ember a vizet. Alig telt bele 5-10 percbe mire Sam máris megtalálta a suli diákját, aki meghalt.
- Susan Lewis tizenöt éves volt, alig pár hónapja. Azt írják, hogy öngyilkos lett, felakasztotta magát. Ezzel kapcsolatban sok minden nem derül ki, még csak nem is voltak következtetések, az okáért. Jó tanuló volt, olyan kis átlagos. A szülei Rob Lewis és Melissa Taylor.
- Akkor gondolom teszünk egy látogatást a lány szüleinek a házánál.
- Indulás - húzta meg az utolsó kortyot a sörös üvegből.
A házat bele telt egy kis időbe, amíg megtalálták. Egy szép éléken kifestett, normális családnak való ház. Bárki szívesen lakna benne. A fiúk egy utolsó simítottak a ruhájukon majd becsengettek a lakásba. Mikor kinyitódott az ajtó, a lány édesanyja állt ott. Amit először meglátott a fiúk FBI-os igazolványokat. Annyira meglepődött, hogy majdnem elsikította magát, de nem ment volna neki, úgy érezte, kevés életereje van hozzá.
- Jó napot hölgyem - tették el a kártyákat - az FBI-tól jöttünk.
- Igen, azt látom. Segíthetek valamiben?
- Ha nem bánja feltennénk pár kérdést a lányával és a halálával kapcsolatban - darálta le Dean.
- Hát .... - gondolkozott - jöjjenek be. - Invitálta be őket a házba, majd becsukta az ajtót. Bevezette a fiúkat a nappaliba, és kávéval kínálta őket, amiből nem kértek. Mind a hárman helyett foglaltak, és szinte tapintható volt a levegőbe az elkeseredettség, amit a nő bocsájtott ki magából.
- A férje dolgozik? - kereste Sam a tekintetével az édesapát.
- Igen.
- És mondja csak, mikor Susan hazajött az iskolából, hogy viselkedett? Nem mondott semmi különöset?
- Tudja, mikor még.... Susan .... Élt, akkor a férjemmel sokat dolgoztunk. Sokat volt itthon egyedül. Gondoltuk, hogyha történne vele valami, úgyis szólna nekünk. Semmit nem tudtunk leolvasni az arcáról. Mindig mosolygott. Egy tündéri kislány volt, senkinek nem tudott volna ártani. Nehezen barátkozott, nem is tudom, hogy tényleg voltak -e barátai. Főleg az első év, a gimiben mindig ez a legnehezebb.... Beilleszkedni. Egyszer még az első héten együtt vacsoráztunk, és mondta, hogy nem találja a helyét. Olyan másnak érzi magát. Mondtuk, hogy minden változni fog, ne az első héten várja a csodát. Ő pedig..... Mosolyogva bólintott. Mi pedig... Semmit - megeredtek a könnyei - ... Semmit nem vettünk észre. Pár hónapja Susan nem ment iskolába, sőt ... ki se jött a szobájából, felmentem megnézni, hogy történt -e valami... Aztán csak annyit láttam..... azt láttam, hogy .... - már a nő zokogott, nem tudta befejezni a mondatot.
- Hogy felakasztotta magát - fejezte be helyette Dean. A síró asszony csak bólogatott.
- Kérem nyugodjon meg. Sajnáljuk, hogy így felzaklattuk - próbálta vigasztalni Sam, de ez nem az ő asztala volt. - Kérem, még annyit áruljon el nekünk, hogy Susant hova temették el? - A nő miután levegőt tudott venni a sírástól, elmondta, hogy hova temették a lányát. Ezzel annyi volt a baj, hogy ez a temető több mérföldnyire volt a várostól. Miután beültek a fiúk a kocsiba nagyot sóhajtottak, hogy feldolgozzák az eddigi információkat.
- Szóval egy depis lány volt, akit halálra szekáltak, és most bosszút áll - rövidítette le Dean.
- Azon, akik szekálták. Nagyon jó. - Ebben a pillanatban, egy rendőr autó száguldott el mellettük egyenesen az iskola felé tartva.
- Elég aktív egy szellem. - És már kanyarodott is ki a kocsival, hogy kövesse a rendőrt. Mire kiértek, már több autó is kint volt, sőt még egy mentő is. Az épületből két ember, egy hordágyon letakarva hozott ki egy testet. Feltehetőleg az egyik srác volt, aki többet között szekálta a lányt. Sam odalépett, hogy szemügyre vehesse a srácot. Nagyon fiatal és jóképű volt. Ő is az a tipikus "szekálom a kisebbeket, mert menőbb vagyok" stílusú srác.
- Köszönjük uraim - mondta Sam, és már ott se voltak a holttesttel.
- Meg kell találnunk a sírját, mielőtt még több embert öl meg - súgta oda Dean Samnek. - Tudod mit? Te maradj itt, én elintézem a sírt.
- Egyedül?
- Van jobb ötleted? Sietek.
- Rendben, de meg ne állj enni valami gusztustalan gyors kaját.
- Az nem gusztustalan!
- Csak siess már! - Dean már kénytelen volt hátat fordítani, beülni a kocsijába és elhajtani. Bár azon elgondolkodott, hogy tényleg ne álljon -e meg egy gyorsétterem mellett. De tudta, hogy ez fontosabb, inkább sietett.
Sam még várt egy kicsit míg elmennek a rendőrök meg a többi kocsi, majd bement az iskolába. Furcsának találta, hogy a szellem csak az iskola környékén gyilkolt eddig. Elővette az elemlámpáját és szétnézett. Amikor nincs iskola akkor itt vannak, amikor van pedig mindenki kerüli ezt a helyet, gondolta. Semmi szokatlant nem talált, csak a tipikus dolgokat. Érmékkel, kupákkal teli szekrény sor és a több folyosón átnyúló szekrény sorok. A falakon lógó parafákra kiragasztott szóró lapok és a hirdetések alig fértek el egymástól.
A következő pillanatban az emeletre vezető lépcső felől hallott lépteket. Lassan arra fele sétált, hogy megpillantsa ki vagy mi lehet az. Mire oda ért volna a lépcsőaljához, már az alak feltűnt és egy ember alak formálódott ki, a következő pillanatban a srác felkiáltott, amikor meglátta Sam-et, mert tulajdonképpen senkire sem számított késő este az a "kihaltnak" hitt iskola folyosóján.
- Jézusom! - mondta sokkolt állapotában a fiú.
- Szoktak így hívni, de inkább csak Sam.
- Nagyon vicces - fújta ki a levegőjét a srác.
- Mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném. Nem nézel ki középiskolának.
- Neked is akkor kell idejönnöd, mikor a halálesetek vannak erre?!
- Kíváncsi voltam.
- Csodás.
- Te érzed ezt a hideget? - karjait megdörzsölte, és látszott a lehelete a levegőben.
- Ez nem jó. Ez nagyon nem jó - hátrált meg Sam. Mintha egy nagy szélvihar végig söpört volna a zárt szekrények kinyitódtak a parafáról a lapok összevissza szálltak. Aztán egy fülbe mászó dallam hallatszott a folyosó másik végéről.
- "Ecc pecc, kimehetsz, holnapután bejöhetsz. Cérnára, cinegére - énekelte az a kislány, aki alig pár másodperce még ott se volt.
- Fuss! - kiabálta Sam a srácnak, majd karon ragadta és maga után húzva futni kezdtek, bár tudta, hogy nincs sok esélye mert a szellemek elől nehezen lehet elfutni. - Hol van a kémia terem?
- Szerezz valahonnan vasat! - mondta miközben a sok szer között megkereste a sót.
- Vasat? Mi van? Miért pont vasat?
- Csak csináld már! - bontotta ki a tégelyt és arrébb tolta az asztalokat, hogy ki tudja szórni a földre. A srác addig az egyik pad lábát törte le, és ment oda a fiúhoz felmutatva a szerzeményét. - Így is jó - bólintott Sam és befejezte a só kör szórását, majd elvette a fiútól a darabot és beállította a körbe. - Semmilyen körülmények között ne lépj ki a körből!
- Most ez komoly? Egy sókör fog minket megvédeni?
- Ha gondolod lépj ki nyugodtan és vesd magad a szellem elé. - Előkapta a telefonját, hogy felhívja bátyát, hogy siessen.
- Igen? - vette fel Dean a telefont.
- Siess! Hol jársz?
- A hullájáig ásom magam.
- Igyekezz! - a következő pillanat az üvegek kitörtek és az apró szilánkok elárasztották a terem belsejét, Sam elejtette a telefonját, ami tőlük pár méterre landolt. Dean Sam-et a nevén szólongatta, de mivel nem kapott választ, gyorsan letette és gyorsabbra vette a tempóját az ásatásban. A szél erősen beáramlott a réseken és a sókört semmivé téve ezzel. - Utálom, mikor ezt csinálják - mondta Sam. És egy nagy rés keletkezett a só körön, aztán megint megjelent közvetlen előttük a szellem. Sam gyorsan a vassal próbálta "megütni", mire az eltűnt. Ez egy nagyon ideiglenes megoldás. A szellem újra megjelent a srác háta mögött, mielőtt Sam megint bevethette volna a módszerét a szellem lány kitárta felé a kezét, és mintha egy nagy erejű ütéssel a falhoz csapódott, aminek a következtében teljesen beverte a fejét. A srác annyira megrémült, hogy ordítani se tudott és addig hátrált, amíg el nem ért a szekrényekig, ahol tudta, hogy a biztos halál vár rá. Majdnem össze esett félelmében. Sam szédült, össze mosódott előtte a kép, amit látott az eléggé egybe folyt. Annyira ereje maradt, hogy eldobja a vas darabot egészen a fiú közelébe. A srác nehezen mozdult de lassan az ujjait köré fonta miközben a szellem motyogta a hülye dallamát. A következő pillanatban megint eltűnt mert a srác a vassal eltüntette. Oda rohant Samhez.
- Jól vagy?
- Rendben vagyok - próbált feltápászkodni, de még mindig szédült a dallam pedig nem hagyott alább. Megint megjelent a szellem, szerencsétlen Samet megint elhajította mint egy rongy babát, a srác kezéből kitépte a vas darabot, már nagyon unta a játékot, és lassan abba hagyta a dúdolgatást, de mielőtt az utolsó szót kimondhatta volna a szellem felgyulladt és örökké eltűnt.
Sam felnézett, látta, hogy a szellem semmivé lett, és már nem próbálta meg felemelni bármijét is, a földön maradt. A srác kifújta azt a levegőt, amit egy ideje már biztos bent tartott. A telefon megint csörgött oda ment hozzá a srác odavitte Samnek.
- Azt hiszem ez a tiéd.
- Igen, lehet - nézett rá Sam és elvette tőle. - Igen? - vette fel a telefont.
- Jól vagy? - kérdezte a vonal másik oldaláról Dean.
- Ja.....Ja... Rendben vagyunk. Azt hiszem. - Dean mosolyra húzta a száját. Pár óra és ott vagyok, addig szedd össze magad öcskös - tette le a telefont.
Sam elköszönt a sráctól, akinek a nagy "kaland" után megtudta a nevét is.
- Dylan.
- Nagyon örültem, Dylan - mondta búcsúzóul Sam.
- Csak még egy kérdésre... Akkor a szellemek, meg a többi szörny, mind létezik?
- Vérfarkasok, Alakváltók, Wendigok, meg minden olyan, amivel a gyerekeket riogatják. Vigyázz magadra Dylan.
- Értem.... Köszi, még egyszer. - Sam bólintott. A srác pedig hazafele indult.
Dean-el pár óra múlva találkoztak a sulitól nem messze lévő padnál.
- Ember, szarul festesz.
- Majd téged is falhoz vágunk párszor és meglátjuk hogy bírod. - Dean védekezően felkapta a kezét.
- Nem szóltam. Mehetünk tovább vagy még szeretnél egy kicsit tovább magad elé bámulni, amíg én meg iszok egy sört.
- Fogd be - állt fel a padról. - Mehetünk.
- Fasza.
Mielőtt Sam kinyitotta volna a kocsi ajtót, megállt mellette.
- Bár azért még mindig a fejemben van az a hülye mondóka, amit a szellem dúdolt és nem megy ki a fejemből, és marhára idegesít - vallotta be.
- Akkor majd hallgatunk egy kis AC/DC - t és nyoma se lesz.
- Maradok a dúdolásnál.
- Innen már nincs vissza út - ültek be mind ketten a kocsiba és hajtottak ki a városból, tovább folytatva a családi vállalkozást.
